A fogászat számos területén ma már gyakorlatilag elengedhetetlen eszközök a különböző röntgenfelvételek. A legtöbb esetben már a pontos kezelési terv felállításához, illetve a kezelés utáni kontrollhoz is szükségesek ezek a felvételek. Szerencsére a tudománynak és a technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően ma már a legmodernebb berendezések állnak rendelkezésünkre.
A fogászati problémák számos egyéb egészségügyi területre is kihathatnak, így egy idejében elvégzett fogászati góckutatás áttörő lehet komoly tünetek és panaszok megszüntetése érdekében. Szerencsére a probléma ma már könnyedén kezelhető, azonban ehhez az kell, hogy időben észlelve legyen a probléma!
A fogtömés az egyik leggyakrabban alkalmazott fogászati beavatkozás. Általában akkor kerül sor rá, amikor a fogat borító fogzománc a fogszuvasodás hatására megsérül, és lyuk keletkezik rajta, de a probléma nem érinti a mélyebben található foggyökeret.
A foggyökér kezelésére akkor kerül sor, amikor a fog annyira rossz állapotban van, hogy az úgy nevezett pulpa, azaz a belső, ereket és idegeket tartalmazó része már elhalt. A kezelés célja mindig a sérült fog megmentése, helyreállítása.
A szép mosoly az életvitelünk meghatározó része. Ha egészségesek és ragyogó fehérek a fogaink, akkor sokkal szívesebben kommunikálunk másokkal, hiszen magabiztosan nyitjuk mosolyra, nevetésre a szánkat.
A Vertex ThermoSens fogsor tökéletes választás azok számára, akik egy kényelmes és gyönyörű fogsort szeretnének. Szemben a hagyományos kemény és merev fogsorokkal a Vertex ThermoSens rugalmas, könnyű és vékony. Kialakításának köszönhetően kényelmes és nagyon könnyű megszokni.
Azonnali implantáció alatt azt értjük, hogy az implantátum beültetése a fogeltávolítást követő 2 napon belül.
Ha elvesztette az összes fogát, a hagyományos protézisek nem mindig nyújtanak ideális megoldást. A foghiány pótlása nem csak esztétikai, funkcionális, beszédtechnikai szempontból fontos, hanem egészségügyi problémák megelőzését is szolgálja. Teljes alsó vagy felső foghiány esetén a hagyományos, kivehető protézisek helyett ez egy olyan kompromisszumoktól mentes megoldás, amely visszaadja az eredeti fogak érzetét. Az úgynevezett All-on-4 vagy All-on-6 a teljes fogívet visszaállítja úgy, hogy 4 vagy 6 implantátum segítségével fixen rögzítjük a fogsort.
Nem is gondolnánk, hogy a fogászatban a foghiánynak számos típusát különböztetjük meg, ennél már csak az meglepőbb, hogy mennyi egészségügyi következménye van egy fog elvesztésének. Győri fogászatunkat választva szakszerű fogászati ellátásban lesz részed! Dentys – Győri fogászat.
A frontoldali fogaid megjelenésével nem vagy megelégedve? Elszíneződtek a fogaid, letörtek, gyökérkezelve vannak? Válaszd a veneer megoldásokat és mosolyod tökéletes lesz! Segít a Dentys győri fogászati rendelője!