Pár szóban rólunk

Fogászat Győr

Győr és vonzáskörzetében számos fogászati rendelő működik, és megannyi remek fogorvos dolgozik nap mint nap a betegek mielőbbi gyógyulásáért. Egy korábbi blogbejegyzésünkben leírtuk, hogy milyen elvek alapján nyitottuk meg a Dentys rendelőjét ( bővebben » itt olvashat « róla ). Röviden összefoglalva, győri fogorvos kollégáinkkal szorosan együttműködve nyitottuk meg a Dentys-t. Remek szakembereink csúcskategóriás fogorvosi készülékekkel dolgoznak. A legmodernebb fogászati szoftvereket is beszereztük, amelyre pácienseink kezelési adatait rögzítjük, ezért is gondoljuk, hogy mi vagyunk az egyik legjobb fogászat Győr városában. Nem kötöttünk kompromisszumot a technológia és a szakemberek terén sem. Fogászati pácienseink egészségénél sem érjük be a kiválónál kevesebbel.

A Dentys rendelő csapata

Csapatunk képzett fogorvosokból, asszisztensekből és a recepción, illetve a háttérben dolgozó kollégákból áll. Elhivatottságukkal és odafigyelésükkel támogatják pácienseinket már az első telefonhívástól kezdve. Kollégáink a fogászat, fogesztétika, szájsebészet, szájhigiénia és fogszabályozás specialistái, több éves tapasztalattal, rutinnal és tudással rendelkeznek. Velük és a fogászati csúcstechnológiával felszerelt rendelőinkkel garantáljuk pácienseink maximális ellátását.

Hiszünk abban, hogy a páciensek gyógyulásához a kimagasló szakmai tudáson kívül az orvosok empátiájára és figyelmességére is szükség van. Nálunk a középpontban Ön áll, ezért specialistáink különös figyelemmel és emberközpontúsággal bánnak a hozzánk fordulókkal.

Forduljon csapatunkhoz bizalommal, bízza ránk fogainak és szájának egészségét! A Dentys fogászat Győr városában akár szombaton is várja Önt!

A fogászati rendelő

Fogászati rendelőnket a XXI. század legmodernebb eszközeivel és szoftvereivel szereltük fel specialistáink és vendégeink igényeit szem előtt tartva. Helyben tudunk panoráma-, és digitális röntgenképet készíteni, amelyet a fogorvos kollégák azonnal elemezni tudnak. Ezeket a felvételeket konzultáció után a páciensek megkapják. Fogászati tevékenységet támogató szoftverünkkel digitálisan vezetjük vendégeink fogainak állapotát. A szükséges és elvégzett kezeléseket rögzítjük a rendszerben, amelyről összefoglalót adunk az egyes kezelések végeztével. Ebből Ön egyszerűen és érthetően tájékozódhat fogainak állapotáról. Azt gondoljuk, hogy ezzel a szolgáltatásunkkal a Dentys Fogászat Győr és vonzáskörén belül kiemelkedő.

Rendelőnk a legmodernebbek közé tartozik, emellett megőriztük a családias légkört is. Törekszünk arra, hogy nyugodt környezetet biztosítsunk pácienseinknek, akik aztán elégedetten és gyógyultan távozhatnak tőlünk!

Ha az egészségéről van szó gondolkodjon hosszú távon, válassza rendelőnket, a Dentys csapatát!

Rólunk mondták

Rólunk mondták

Köszönöm az emberséget, amit a Dentys kollégái tanúsítottak! Mindig is féltem a fogorvosoktól, de a kapott kezelési útmutató és a fogorvos személye megnyugtató volt. Ezentúl ide fogok járni ellenőrzésre is!


Hajas Sarolta

Köszönöm a Dentys kollégáinak munkáját. Számos fogorvosi rendelőben jártam már, de sehol nem tapasztaltam olyan körültekintést mint itt. Különösen szimpatikus, hogy a beavatkozást megelőzően kezelési tervet kaptam, pontosan jelölve az érintett fogaimat és azok pontos kezelési leírását. A gyökérkezelés gyors és fájdalommentes volt, azóta problémamentes a fogam. Köszönöm!


Sajó Gizella

Nagyon korrekt fogászat, a szájsebészeti kezelésemet követő kontrollon is figyelmesek és informatívak voltak. Ajánlom a Dentys fogászatot!


Horváth Zsolt

7 érv a Dentys mellett

1. Fogászatunkban teljeskörű ellátással szolgálunk a fogászat, fogesztétika, szájhigiénia, szájsebészet és a fogszabályozás területén.
2. Szakembereink tapasztalattal rendelkező specialisták, akik folyamatosan képzik magukat, ismerik a fogászat legújabb trendjeit.
3. Rendelőnkben a jelen fogászat csúcstechnológiáit alkalmazzuk, kizárólag modern, megbízható eszközökkel dolgozunk.
4. Szakfogorvosainktól részletes, érthető kezelési tervet kap, így nem fogják meglepetések érni.
5. Nálunk valóban Ön áll a középpontban. Kollégáink a bejelentkezésétől kezdve udvariasan segítik a teljes gyógyulás felé.
6. Munkánkra és a beültetett implantátumokra, anyagokra garanciát vállalunk.
7. Minket választva hosszútávú, megbízható fogászati partnerre fog találni.

Bízunk benne, hogy fogászati-, fogesztétikai-, szájhigiéniai problémájával, kérdéseivel minket fog keresni. A visszajelzések alapján büszkén állíthatjuk, mi vagyunk az egyik legmodernebb, legjobb fogászat Győr városában.